A templom több, mint egy műemlék épület. A templom a keresztyén közösség vallásos életének központja, az Isten háza, szimbolikus kapcsolódási pont Isten és ember között.
A templom Isten háza, de egy emberi közösség találkozási helye is, ám soha nem szabad elfelejteni, hogy ez alapvetően szakrális, szent hely: az elcsendesedés helye. Adott esetben elképzelhető akár a nevetés, egyházzenei koncerten a taps is, ám az áhítat mindennél előbbre való. Itt, ebben a térben a szent Istennel lehet találkozni az igén és a szentségeken (keresztség, úrvacsora) keresztül. A templomban illik a szertartást/istentiszteletet és a helyi szokásokat tiszteletben tartani.
1. Istentisztelet a kezdő énektől a záró énekig tart, így igyekezzünk az istentisztelet előtt pár perccel megérkezni a templomba!
2. A templomban az istentisztelet alatt illik csendben lenni, hogy ne zavarjuk az istentiszteletet, illetve egymást az elcsendesedésben.
3. Az istentisztelet alatt igeolvasásnál, az Apostoli Hitvallásnál és a lelkészi áldásnál felállunk.
4. A templom Isten háza, így alkalomhoz illő ruhában jelenjünk meg! (Férfiaknál a kalap levétele, nőknél fedetlen váll eltakarása illendő, a rövidnadrág viselete nem illendő.)
5. Az istentisztelet előtt a mobiltelefonokat szíveskedjenek kikapcsolni!
6. Fényképezés, vagy filmfelvétel alatt törekedni kell arra, hogy az ne legyen feltűnő. Az imádság és az úrvacsora bensőséges kapcsolat Istennel, így ezek alatt ne készítsünk felvételeket! (Iskolai rendezvényen, ünnepségeken érdemes egy embert felfogadni, aki a filmfelvételt elkészíti.)
7. A közös éneklés érdekében hozzunk magunkkal énekeskönyvet! Aki nem rendelkezik vele, vásárolhat a Lelkészi Hivatalban, illetve a templombejárat melletti polcról leveheti azt. Kérjük, hogy az énekeskönyveket istentisztelet után tegyék vissza a polcra!
8. A templomban található iratterjesztési asztalon megvásárolható kiadványokat helyezünk el. Az asztalon található perselybe helyezzék el a kiadvány összegét!
9. A templomban található persely, arra szolgál, hogy önkéntes adományainkat elhelyezzük benne. A gyülekezeti tagok önkéntes adományai elengedhetetlenül fontosak ahhoz, hogy a templomot és környezetét karban tudjuk tartani, állagát meg tudjuk óvni. A perselypénzen kívül az egyháznak csak az egyházfenntartói járulékból származik bevétele, ami az evangélikus családokra lebontva 10000 Ft/év/kereso felnőttet jelenti. Ez az összeg nem haladja meg a mindenkori minimálbér 1%-át.
10. Templomban rágógumizni nem illik!